Szállj fel egy buszra és
Nézz körül kicsit,
Mert a sok ember egy
Kész filmet vetít.

Életet adsz, de megölsz,
Szeretlek, de féllek,
Nem akarsz, de könyörögsz,
Én hagylak, de kérlek.

Utunk mindig összefut,
A léptünk egyfelé jár,
Nem olyan ez, mit ész tud,
Az élet írta így már.

Nem merek remélni már,
Akármit ha érzek,
Nem hiszem, mit látok,
Amikor szemedbe nézek.

Hisz mit látok, nem más,
Mint a régi tűznek lángja,
Mely feléget engem, s közben
Véd  mint meleg kályha.

Így nekem csak egy, ami
Egyenlőre megmaradt:
A kínzó vágy utánad,a
Mély, ordító akarat.

És ha mit látok, hamis
És elveszik reményem,
Az élettől mindvégig majd
Mit szemedben láttam egykor,
Én azt a fényt kérem.

(2014 nyár)

Pillangó

Illanó pillangó,
Villanó, csábító,
Gyönyörű, kecses, ó,
És mégis elhagyó.

Hol itt van, hol ott nincs,
Bárhol van, sehol sincs,
Egyszer volt, drága kincs,
Halsz, csak el ne veszítsd.

Emléke visszahív,
De eszmél már a szív,
S mindenre fényt derít,
Jégszava szétszakít.

Nincs, mi volt már, sehol,
Az emlék sem dalol,
Az Élet felkarol,
S kacagva visszatol.

Ledöf és kinevet.
Ellene ki tehet?
Legyőz, nincs fegyvered.
Megint játszott veled.

(2012.7.29.)

Már semmit nem értek.
Ki voltam? Ki vagyok?
Azt is félek tudni,
Vajon mit akarok.

Mi húz vissza-vissza?
Mi kelt új erőre?
Egyáltalán merre
Van hátra, s előre?

Akarom, ami fáj?
Visszafogom lelkem,
Ha azt mondom: egyszer
Majd kellhet ez, most nem?

Saját vizsgáimon
Miért bukok meg én is?
Van támaszom, váram,
Miért veszítek mégis?

Azt sem tudom, mi kell,
S ami kell, az hogyan.
Kérek és sóvárgok,
De mi értelme van?

Valami nem szűnik.
Valami nem enged.
S nem küzdenem éppoly
Kegyetlenül öl meg,

Mintha szétszakadnék
Azért, ami nem kell,
És sohasem tudom,
Mit kezdhetnék ezzel.

Gyenge vagyok, tudom.
Gyáva és éretlen.
S borzongok, mert tudom:
Semmi sem véletlen.

2015.09.21.

Virágtenger

Színes kis bohócok,
Mi mind azok vagyunk,
De ha hiszed, ha nem,
Titkot is hordozunk.
Mi bújik alattunk?
Csak mi tudjuk, más nem,
Hogy mit takar ez a
Tarka-barka hárem.

Várok

Kócos hajú fák alatt,
Sűrű erdő mélyén,
Messze, távol mindentől
Úgy elbujdosnék én.

Hol nevem nem kiáltja
Senki sem keresvén
Valakit, ki lehettem,
Ott élhetnék békén.

Hol nem látszik Nap, se Hold,
Nincs hajnalom, estém,
S nem bánom, ha nincs, kinek
Segítségét kérném.

Hová jutnék? Mi lenne?
Több lennék vagy mégsem?
Érdekelne egyáltalán,
Ha aggódnak értem?

Becsuknám a szemem csak,
S próbálnám megtudni,
Miért nyom a vasököl,
Mért nem hagy aludni?

Mért töri szét szívemet,
S minden porcikámat?
S mindeközben mért, hogy a
Remény mégis áltat?

Mitől félek? Mi nyomaszt?
Vajon ott rájönnék?
S ha igen, elég erős
Legyőzni lehetnék?

Nem! Hiszen nem akarom,
S azt sem tudom, mért nem.
Magamnak okozok kínt,
Hiába nem kértem.

Nem jó így, nincs megoldás.
Tán sosem találok.
S megint csak arra jutok:
Várok, várok, várok.

2015.10.05.

Kerítésen túl

Hatalmas titok bújik meg
A fafogak mögött,
Mennyi emlék, sors és lélek
Szánthatja a ködöt.
Ki kívül vagy, nem tudhatod,
Akárhogy is várod,
Azt a régi mesét, mit a
Kerítés már látott.

Miért szeretlek ennyire?
Mi állíthat meg vajon?
Vesztembe rohanok csak?
Vagy megkaplak egy napon?

Leszel enyém? Szeretsz majd?
Hallom-e mit áhítok?
Mondod nekem, hogy rajtad
Kívül mást nem akarok?

Érzed-e majd, amit én?
Nézel-e rám te is úgy,
Mint az élet céljára,
Mint az egy járható út?

Megölelsz-e? Megcsókolsz?
Hozzám érsz még úgy egyszer,
Mint azon az éjszakán,
Mely egy lett a végzettel?

Meghallod-e lelkemet?
Látod-e benne a jót?
Vagy csak sóvárgás maradsz?
Volt-nincs, egyszer, hol nem volt.

(2015.8.11.)

Kőbe vésve

Vésővel írt szerelmünk
Kőbe írtuk egykoron,
Tudói csak mi voltunk,
Azóta is titkolom.
Bár megkopott életünk,
S fakul szerelmünk köve,
Felidézem, még amit
Szívünkbe véstünk vele.

Magány

Nem vagy itt, csak érezlek.
Az emléked szép, de fáj.
Elhitetem magammal,
Ami rég nem igaz már.
Hogy nem vagyok egyedül,
A túlparton te vársz majd,
De amire átérek,
Széttört szívem csap csak zajt.